Álljanak itt a válaszok azokra a kérdésekre, amelyeket Ti tettetek fel nekem, ilyen- olyan formában. Remélem valaki a hasznát veszi majd ennek az összefoglalónak.
Természetesen én sem tudok mindent, sőt, hajjaj :D, van amit pedig biztosan tévesen tudok, ezért megkérném a kollégákat, ha olvassák a cikket és találkoznak ilyen tévedéssel, mindannyiunk érdekében szóljanak! Van rá lehetőség, nem korlátoztam le a bloghoz való hozzászólást semmilyen formában, csupán moderálom a kommentárokat.
Akinek kérdése lenne, ugyanitt, ugyanilyen formában nyugodtan kérdezhet.
Üdítőt, kaját bekészíteni, és lássunk neki!
Amerikába „mentem” mesterségem címere: képregényrajzoló,
avagy: három év alapigazságai
I. szakasz
A kapcsolatok és a mentálhigiéné szerepe
Álljon itt egy hosszabb gondolatfüzér, mely remélhetőleg elősegíti azok indulását, akik most lépnek a képregény, mint alkotási folyamat kesze-kusza ösvényére.
Célom egy olyan tapasztalati tényeken alapuló összefoglaló készítése volt. Néhány éves külföldre irányuló képregényrajzolói próbálkozás után, a megfelelő tanulságokat levonva, nem csupán technikai szempontból igyekszik empirikus módon megközelíteni tárgyát, hanem megpróbál betölteni egyfajta tanácsadói szerepet is. És talán segítséget nyújt néhányunk számára távlati lehetőségek felleléséhez és szorosabb együttműködéshez.
Nem áll azonban szándékomban bármilyen komolyabb képregény-elméleti, netán esztétikai monológ lefolytatása, hiszen a cikkemnek pont a gyakorlati megközelítés és felhasználhatóság a lényege.
Ha nem így tennék, éppen az a lényeg veszne el írásomban, mely nekem oly nagy segítség lett volna, mikor lehetőségem nyílt ennek a művészeti ágnak a gyakorlatban történő kipróbálására. Emellett a súlyos mondatokkal csak elijeszteném azon olvasókat, akiknek pontosan egy alapvető, rövid technikai tájékoztatásra van szükségük ahhoz, hogy megtegyék azt a bizonyos, minden utazáshoz nélkülözhetetlen első lépést.
Egy kis történelem „á la Judit”
Kezdjük hát, először egy kis „történelemmel” hiszen, ha másért nem, legalább a hitelesség kedvéért muszáj. :)
Annak idején, amikor gyakorló antropológia, magyar szakos hallgatóként, 2005 környékén elkezdtem, a Miskolci Egyetem lapjának, a MERt-nek köszönhetően a grafikán belül karikatúrákkal, majd kisebb comic stripekkel (3-4 kockás „képregénycsíkokkal”) és comic-kal (képregénnyel) foglalkozni felöltött bennem számtalan olyan kérdés, mely egyszerűen forrás hiányában megválaszolatlanul maradt. Sok olyan problémával találkoztam, mely grafikusi előképzettség ide, vagy oda, egyszerűen nem a hazai grafikai gyakorlat része, így fogalmam sem volt róla, hogyan oldhatnám fel ezeket a kezdeti nehézségeket.
Jó egyetemistához illően elkezdtem kutatni a megfelelő források után. Mondanom sem kell, a könyvtárakban nem állnak halmokban a képregényről, grafikáról, de még a művészetről szóló könyvek sem. Nagy szerencsémre 2006-ban - egészen mai körülmények közt - Myspacen összefutottam egy magyar származású, képregény írással próbálkozó sráccal, aki a vázlataimat látva megkérdezte nincs-e kedvem kipróbálni magam képregényrajzolóként egy most induló kiadónál, ahol ő is szeretné megjelentetni az első kötetét. Akkor még azt feleltem, nem hiszem, hogy erre képes lennék, hiszen ahhoz először egy saját stílus és nagy gyakorlat kialakítása szükségeltetik, tudniillik a képregény (legalábbis az amerikai stílusú „szuperhős” képregény) sok tekintetben ellentétes azzal, amit a képzőművészeti iskolákban oktatnak az anatómiáról, tónusozási technikákról és egyéb olyan részösszetevőkről, melyeknek egy célja van, a valóságot minél élethűbb, plasztikusabb módon visszaadni. Bár, azt meg kell említenem, hogy ez akár iskolánként, sőt mesterenként is változhat, de általánosan elterjedt az oktatási gyakorlatban, hogy az alapvető rutin kialakításához nem a fantáziát, hanem a látvány utáni grafikai gyakorlatokat részesítjük mi, itt, Európában előnyben.
Ez persze a képregényre redukálva alkotónként is változhat, hiszen mi is láthatjuk, milyen változatos a képregény világa pontosan az egyéni stílusoknak köszönhetően.
Marabu- Mi van, Dodó?
Később, amikor már úgy éreztem, hogy akár kezdhetnék is valamit ezzel a dologgal, belevágtam, természetesen csak egy kis kiadónál, pontosabban a fentebb említett induló kiadónál, az akkor már megalakult vállalkozásnál, az Optic Comicsnál, ahol tárt karokkal fogadtak, mindenféle komolyabb képregényes előtörténet nélkül. A história végül balul sült el, leginkább személyi és financiális problémák miatt. Tanulság ellenben bőven akadt! Ennek a történetnek az eredményeként: teljesen kezdő kiadóval lehetőség szerint ne nagyon kezdjünk, mert alapvető ismeretbeli hiányosságaik vannak, kiadói, művészeti, gazdasági szempontból egyaránt. Helyette inkább szorgalmasan gyakoroljunk még egy pár hónapot, vagy évet, meg lesz annak az eredménye mindenképp. A kiadónál töltött idő azonban kapcsolati tőkében megtérült, remek lehetőséget kínálva az ismerőseim hathatós ajánlásával újabb, immáron jóval komolyabb képregényes ismeretségek megkötésére. Talán nem is baj, hogy az a képregény, a Dead Contract végül az asztalfiók mélyén végezte, mivel a későbbi munkáim során olyan technikai ismeretekre tettem szert, melyek rengeteget változtattak a stílusomon és az ismeretanyag által az egész munkamódszeremen és morálomon.
Tondora: Dead Contract 1# 14. page
Ahogy már említettem, ceruzarajzolóként zéró képregénytechnikai ismerettel, grafikusi előéletemre támaszkodva próbálkoztam a nélkülözhetetlen információk megszerzésével: könyvek, kiadványok, eszközök, személyi kapcsolatok révén. Ez utóbbiakkal azonban valahogy szerencsém volt (kopp, kopp, kopp). Nem tudom minek köszönhető, talán a lelkes érdeklődésemnek, de sikerült néhány olyan képregényessel kapcsolatba kerülnöm, akikről nagyjából álmomban se gondoltam volna, hogy szóba állnak velem. A velük folytatott levelezés és chatelés gyakorlatilag felbecsülhetetlen értékű képregényes gyorstalpaló-tanfolyam volt a számomra, nem csak a képregényüzletben oly fontos személyi kapocsaltok, hanem a mesterségbeli hasznosság szempontjából is. Mivel én amerikai területre dolgozom főleg, így szinte csak ilyen kapcsolataimra támaszkodhatok, bár nagy örömömre újabban ez a tény változni látszik, és a hazai alkotókkal is sikerül néha-néha valamilyen kontaktust kialakítani, általában e-mailezés formájában, mivel eléggé nehéz időt szakítanom a személyes találkozókra. Ami szabadidőm van, azt hiszem érthető módon, igyekszem a családdal és barátokkal eltölteni.
A képregényrajzolás alapvetően beszűkíti a személyes terünket, hiszen a nap nagy részét az asztal mellett töltjük, így marad a net és a telefon, ám arra figyeljünk, hogy kialakítsuk a megfelelő szakmai környezetünket, és azt folyamatosan ápoljuk, gyarapítsuk. Emberileg, művészileg és persze gazdasági szempontból is kifizetődő minél több szakmabelivel kommunikálni és, ha mód van rá, együttműködni. Azonban a személyes kapcsolatok fenntartása és megerősítése is elengedhetetlen, mivel ez a munka hajlamossá tesz a befelé forduló életmódra, ám ez hosszú távon lelkileg nagyon megterhelő. Több képregényrajzolótól hallottam már, hogy egyszer csak azt vették észre, elment mellettük az élet, ők pedig ott töltötték az egészet az asztal mellett a két dimenzióra fókuszálva. Természetesen ez a képzőművészet számtalan ágában fenyegető probléma, melynek kiküszöbölése a mi személyes feladatunk, a mi „mentálhigénés küldetésünk” elvégre senki nem szeretne egy életet úgy leélni, hogy közben nem is él igazán. Mivel én alapvetően grafikus és nem képregényrajzoló vagyok, mondhatni, duplán a veszélyeztetett kategóriába tartozom :DD. De a viccet félretéve, erre valóban fontos időt és energiát áldoznunk, hiszen ez maximálisan az érdekünkben áll.
Visszatérve a kezdetekhez, abban az időszakban, amikor nem volt alkalmam kérdezni, az alapvető dolgokkal sem voltam tisztában, ezért a következő részben ezekről a problémákról lesz szó.
klassz, kíváncsian várom a következő írásaidat is :)
VálaszTörlésÉrkezik, érkezik, holnapra várható. ;)
VálaszTörlésKöszi, hogy erre is időt szakítasz. ;-)
VálaszTörlés